Degresszív egészségpolitika Magyarországon?

Absztrakt:

A cikk az egészségügyi intézmények teljesítményarányos finanszírozásában bevezetett degresszív szabályozás egészség-gazdaságtani következményeit elemzi, elsősorban a fekvő-beteg ellátásban, valamint a degresszív finanszírozást előíró 43/1999-es kormányrendeletet módosító 264/2003-as kormányrendelet jogi problémáit veszi sorra. A szerző végkövetkeztetése, hogy a HBCS-rendszer fenntartása elengedhetetlen. Magyarországon, mivel a bázisfinanszírozás, vagy annak akár részleges visszahozatala nem csupán elkényelmesítené, és pazarlásra csábítaná a kórházakat, hanem újra kuszává és áttekinthetetlenné tenné az egészségügyben a költségviszonyokat. Felhívja viszont arra a figyelmet, hogy a HBCS-alapú finanszírozás csak akkor fejt ki optimális szabályozást, ha a rendszert finanszírozás-technikai szempontból tiszta formában működtetik, vagyis a HBCS-súlyszámok a betegségcsoportok ellátásának ráfordítási arányainak felelnek meg. Ennek a tételnek több következménye is van: (a) megengedhetetlen, hogy fiskális szempontok miatt a rendszerbe ötletszerűen beleavatkozzanak, mondván, mivel a kórházak úgyis „csalnak”, meg kell szüntetni a „túl jól fizető” HBCS-ket, illetve degresszív korlátozással kell sújtani a kórházakat, (b) elengedhetetlen a ráfordítási adatgyűjtések két éve halogatott és elmulasztott elvégzése, (c) megengedhetetlen a teljesítményarányos finanszírozás elveinek ellentmondó fix elemek belekeverése a rendszerbe.