A VI. IME Infekciókontroll Konferencia margójára – A két szakmai nap előadásainak összefoglalója

Cikk címe: A VI. IME Infekciókontroll Konferencia margójára – A két szakmai nap előadásainak összefoglalója

Szerzők: IME Szerkesztőség

Intézmények: IME Szerkesztőség

Évfolyam: XVI. évfolyam

Lapszám: 2017. /

Oldal: 28-29

Terjedelem: 2

Rovat:

Alrovat:

Absztrakt:

A fertőzések megelőzése, a járványok elkerülése és következményeinek enyhítése az egészségügyi rendszerek „forró pontja” világszerte, így Magyarországon is. Ezzel a kérdéskörrel, ezen belül is hangsúlyosan az egészségügyi ellátás során fellépő fertőzések felderítésével foglalkozott 2017. október 18-19-én az IME – Interdiszciplináris Magyar Egészségügy tudományos folyóirat ezúttal hatodik alkalommal megrendezett Országos Infekciókontroll Továbbképzés és Konferenciája Budapesten. A konferencia tematikai vezérfonalának „a beteg mindenekelőtt” szlogent tekinthetjük, ami az angol egész ségügy hatalmas kormányzati ráfordítással és társadalmi összefogással végrehajtott reformját követően kialakított modell, a „Patient first” adaptálásából születhet meg hazánkban is. Ennek lényege, hogy az erőforrások újrarendezésével és a prioritások megfogalmazásával az egészségügyben működő folyamatokat úgy foglalták új rendszerbe, hogy minden közvetlenül a beteg optimális gyógyulását szolgálja. Ehhez pedig megnyerték partnernek a politikusokat, a médiát, művészeket, ismert embereket és a teljes szakmai közvéleményt.

XVI. évfolyam

2017. / / November


Cikk Szerző(k)
Beköszöntő – 15 év a bizalomról Tamás Éva
Tartalom IME Szerkesztőség
Az IME XVII. Országos Szolgáltatásmenedzsment Konferenciájáról jelentjük – I. Egészséges Budapest Program IME Szerkesztőség
Munkacsoport alakul az anyai halálozás csökkentésének érdekében IME Szerkesztőség
A dohányzás elleni küzdelem a 2010-2014 közötti időszakban Dr. Joó Tamás, Dr. Szócska Miklós, Dr. Vokó Zoltán, Dr. Bodrogi József, Demjén Tibor
Európai Kiválósági Központ cím a Debreceni Egyetem májbetegségek szövődményei kutatóinak IME Szerkesztőség
„Méltányosabb és fenntartható egészségügyet!” – A budapesti WHO ülés összefoglalója Fazekas Erzsébet
Munkacsoport alakul az anyai halálozás csökkentésének érdekében c. cikk folytatása IME Szerkesztőség
A szájüreg, mint a szisztémás bakteriális invázió forrása Dr. Szabó Beáta
A VI. IME Infekciókontroll Konferencia margójára – A két szakmai nap előadásainak összefoglalója IME Szerkesztőség
Életet menthet a szűrés Sajtóiroda DE
A legégetőbb kérdések a kórházi fertőzések körül Kórháztakarítási problémák 2017 – „A tisztaság fél egészség!” IME Szerkesztőség
Balog Zoltán miniszteri és szakmai díjakat adott át IME Szerkesztőség
Kis ugrás a térben, óriási az időben – Interjú Dr. Bodoky György onkológus professzorral Boromisza Piroska
„Kapcsolatok/kapcsolódások” a neurointervenció világkongresszusán Fazekas Erzsébet
Prosztatarák: a gyógytornászok javíthatnának az életkilátásokon IME Szerkesztőség
A Visegrádi országok nettó gyógyszer-közkiadásainak elemzése 2010 és 2015 között Dr. Dankó Dávid, Páll Nóra
A világ legjobb 400 egyeteme között a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education képzésterületi rangsoraiban Semmelweis Egyetem
Az IME XVII. Országos Szolgáltatásmenedzsment Konferenciájáról jelentjük – II. Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) IME Szerkesztőség
Balog Zoltán miniszteri és szakmai díjakat adott át IME Szerkesztőség
Szerző Intézmény
IME Szerkesztőség IME Szerkesztőség