„Nem fogom feláldozni vállalatunk jövőjét rövid távú előnyökért”
Cikk címe: „Nem fogom feláldozni vállalatunk jövőjét rövid távú előnyökért”
Szerzők: Nagy András László
Intézmények: IME Szerkesztőség
Évfolyam: XIII. évfolyam
Lapszám: 2014. / 03. lapszám
Oldal: 56-58
Rovat:
Absztrakt:
A címben szereplő mondatot a Siemens AG, a világ egyik vezető technológiai vállalatának alapítója írta. A történet 1847-ben kezdődött, amikor Ernst Werner Siemens (később Werner von Siemens) eldöntötte, hogy a távíróval „csinál karriert”. Ez sikerült is, csakúgy, mint megépíteni az első villamosokat, utcai közvilágítási rendszereket, galvanométereket és lifteket. Azóta a vállalat világszerte több mint 50 000 védett szabadalommal rendelkezik. Globális jelenléte valamennyi földrészre, közel kétszáz országra terjed ki. Amíg más multik jellemzően regionális központokból szolgálják ki felhasználóikat, a Siemens nagy súlyt helyez a helyi jelenlétre.
A Siemens cég első magyarországi ténykedésére 1887-ben került sor, amikor megépítette az ország első villamos vonalát, később az első áramfejlesztő erőművét, és Budapesten a kontinentális Európa első földalatti vasútját. Mindez idő alatt – leszámítva az 1949-es államosítást követő majd 30 évet – a magyar gazdaság egyik jelentős szereplője.
XIII. évfolyam
2014. / 03. lapszám / Április
| Szerző | Intézmény |
|---|---|
| Nagy András László | IME Szerkesztőség |