Félidőben a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal

Cikk címe: Félidőben a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal

Szerzők: Nagy András László

Intézmények: IME Szerkesztőség

Évfolyam: III. évfolyam

Lapszám: 2004. /

Oldal: 17-19

Terjedelem: 3

Rovat:

Absztrakt:

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal története ez év elejére nyúlik vissza. Ekkor a Magyar Orvosi Kamara meghívására az egészségügy helyzetét áttekinteni kívánó megbeszélésen vettek részt a MOTESZ szervezetébe tartozó, valamint az attól független orvostudományi társaságok, a Kórházszövetség, valamint az egyéb orvosszakmai szervezetek képviselői. Éger István, a MOK elnöke hangsúlyosan jelentette ki, hogy a MOK nem kíván politizálni, a kamara csak akkor lesz erős és ütőképes, ha képes lesz egyforma távolságot tartani valamennyi politikai erőtől. Szakmapolitikai feladata azonban folyamatosan követelni, hogy a mindenkori kormányzat az egészséget, az egészségügyet kiemelten kezelje. Nem negatív GDP-részesedési rekordot kell dönteni, hanem konszolidálni végre az ágazatot – mondta. A MOK szerint erre a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal összehívása adhat esélyt. E Kerekasztal mellett, valamennyi politikai erő egyetértésével kell kimondani, hogy az egészségügy politikamentes kérdés, és a közösen elhatározott programoknak attól függetlenül meg kell valósulniuk, hogy éppen milyen színezetű politikai erő van hatalmon az országban.