Megkezdte munkájának második szakaszát a NEK
Cikk címe: Megkezdte munkájának második szakaszát a NEK
Szerzők: Nagy András László
Intézmények: IME Szerkesztőség
Évfolyam: IV. évfolyam
Lapszám: 2005. / 04. lapszám
Oldal: 16-17
Rovat: Egészségpolitika
Absztrakt:
2004 decemberében a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal résztvevői úgy döntöttek, hogy – alapító nyilatkozatuktól eltérően – 2005-ben némileg módosított formában folytatják a 2004 májusában megkezdett munkát. Havonta üléseznek, és nyitottabbá válnak a civiltársadalom felé, ezért – túl az egészségügy napi aktualitásainak figyelemmel kísérésén – a közérdeklődésre számot tartó kérdéseket nyilvános üléseken tűzik napirendre, és azokra meghívják a parlamenti pártok képviselőit, továbbá az érintett területen működő civilszervezeteket és szakértőket is, továbbá kihelyezett üléseket is terveznek. Éger István, a titkári feladatokat is ellátó MOK elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a NEK határozataiban konzisztens és konszenzuson alapuló jövőkép rajzolódik ki, s ennek alapján elvárja, hogy értékválasztásai szerepeljenek úgy az ország középtávú és távlati terveiben, mint a regionális szerveződések működésében.
IV. évfolyam
2005. / 04. lapszám / Május
Szerző | Intézmény |
---|---|
Nagy András László | IME Szerkesztőség |