A korai kardiovaszkuláris mortalitás csökkentésének ENSZ terve 2025-ig, és a program sikerének becslése

Cikk címe: A korai kardiovaszkuláris mortalitás csökkentésének ENSZ terve 2025-ig, és a program sikerének becslése

Szerzők: Prof. Dr. Kékes Ede

Intézmények: Magyar Hypertonia Társaság Regiszter Munkabizottság

Évfolyam: XVII. évfolyam

Lapszám: 2018. /

Oldal: 34-41

Terjedelem: 8

Rovat:

Alrovat:

Absztrakt:

Az egész világra kiterjedő felmérések szerint a kardiovaszkuláris (CV) mortalitás az összhalálozás döntő eleme. 1990-2013 között a CV halálozás abszolút lélekszám alapján 40,8%-kal növekedett. Ezen belül az iszkémiás szívbetegség (IHD) és a stroke, mint a halálozás két fő eleme, hasonló mértékben nőtt. Az abszolút halálszám növekedésével szemben a korral standardizált halálozási arány/100 000 lakos 21,9%-kal csökkent. A paradoxon oka a terápia fejlettsége mellett az életkor kitolódása. Ami döntő, hogy az elvesztett életévek (YLL) terén a kardiovaszkuláris (CV) halálokoknál az IHD a 4. helyről az 1. helyre került, a stroke 5. helyről a harmadikra. Ez a változás a világ legtöbb régiójára jellemző, így Közép-Európára, illetve ezen belül hazánkra is. Az IHD és stroke mortalitás növekedésében a dohányzás, a magas vérnyomás, az elhízás, a fizikai inaktivitás és a diabetes mellitus játszik szerepet. 2011-ben az ENSZ nem fertőző betegségekről szóló értekezletén egyhangú állásfoglalás született, miszerint az összes nemzet számára kulcsfontosságú célkitűzés, hogy ezen betegségekben a korai halálozást 25%-kal csökkentsék 2025-re. Külön programban emelték ki a CV betegségeket és ennek „Heart of 25 by 25” elnevezést adták. A fő célkitűzés a korai CV halálozás kockázatának (elhalálozás valószínűsége 30-70 év között) csökkentése. A célkitűzés 4 fő pontból áll: a dohányzás 30%-os csökkentése, a magas vérnyomás prevalenciájának 25%-os csökkentése, az elhízás és a 2. típusú diabetes növekedésének megállítása. Világmére-tű becsléseket végeztek abban a vonatkozásban, hogy mi várható 2025-ben a terv sikere vagy sikertelensége esetén. Ha a jelenlegi trend folytatódna, az egész világban nőknél 30%-kal, férfiaknál 34%-ban növekedne a korai CV mortalitás. Ha minden tényező befolyásolása sikerül, akkor nőknél a növekedés csak 1%-os lesz, férfiaknál 6%-os csökkenés lenne. A fejlett országok tekintetében a csökkenés mindkét nemben meghaladná a 20%-ot.

Abstract:

Worldwide surveys show that cardiovascular (CV) mortality is the decisive element of total mortality. Between 1990 and 2013, the absolute number of CV deaths increased by 40.8%. Within this, ischemic heart disease (IHD) and stroke, such as the two main elements of mortality, have also increased to such an extent. Compared to the increase in absolute deaths, the age standardized mortality rate per 100,000 population declined by 21.9%. The cause of the paradox is the development of therapy, and the increase in the average age of population. What is decisive for the years of life lost (YLL) in CV cause of deaths IHD is moved from 4th to 1st place, stroke from 5th to third. This change is typical in the most regions of the world, including Central Europe and, above all, Hungary. The following factors contribute to increasing IHD and stroke mortality: smoking, hypertension, obesity, physical inactivity, diabetes. In 2011, the United Nations Conference on Communicable Diseases an uniform resolution was made, that it is a key objective for all nations to reduce their premature mortality by 25% in 2025. The CV diseases have been highlighted in a separate program and their name was ”Heart of 25 by 25”. The main objec- tive is to reduce the of premature CV mortality (proba – bility of dying between 30 and 70 years). The target consists of main points: 30% reduction in smoking, 25% reduction in prevalence of high blood pressure, halt the rise in obesity and diabetes type 2. Worldwide estima – tions were made on what would be expected in 2025 when the program was successful or unsuccessful. If the current trend remains than 30% in women and 34% in men would increase premature mortality. If all factors are influenced, then the increase will be only 1% for women and a reduction by 6% for men for developed countries, a reduction in both sexes would exceed 20%.

XVII. évfolyam

2018. / / Szeptember


Cikk Szerző(k)
Beköszöntő Dr. Pásztélyi Zsolt
Tartalom IME Szerkesztőség
Fókuszban a fertőzések megelőzése – Interjú Dr. Kovács Attila országos tisztifőorvossal Boromisza Piroska
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség Közgyűlése
A gyermekkori elhízás genetikai okait kutatják a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán IME Szerkesztőség
Negyed évszázad mögöttünk és egy új század előttünk „Mérföldkő gondolatok” a Járóbeteg Szakellátási Szövetség múltjából és jövőképéből Dr. Varga Imre
Az Egészséges Budapest Program megvalósulása a Zuglói Egészségügyi Szolgálatnál Dr. Czinkóczi Sándor, Dr. Révai Tamás, Dr. Mayer Ákos, Dr. Cserháti Péter
Quo vadis ápolásügy? – Interjú Vártokné Fehér Rózsával a Magyar Ápolási Egyesület alelnökével Boromisza Piroska
200 éves Hartmann 200 napos szakdolgozói pályázat nyertesei IME Szerkesztőség
A vénás tromboembólia népegészségügyi jelentősége Prof. Dr. Gadó Klára, Dr. Kicsi Dóra, Virág Andrea, Huszthy Fanni, Springer Csenge, Prof. Dr. Domján Gyula
A gyermekkori elhízás genetikai okait kutatják a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán c. cikk folytatása IME Szerkesztőség
Kardiológia népegészségügyi szemmel Prof. Dr. Tóth Kálmán, Dr. Sándor Barbara
XVIII. IME Outsourcing – Szolgáltatásmenedzsment Konferencia IME Szerkesztőség
A népegészségügyi termékadó dohánytermékekre való kiterjesztésének lehetősége Dr. Joó Tamás, Dr. Szócska Miklós, Dr. Palicz Tamás
A korai kardiovaszkuláris mortalitás csökkentésének ENSZ terve 2025-ig, és a program sikerének becslése Prof. Dr. Kékes Ede
Új ösztöndíj segíti az egészségügyi szakmát tanulókat Állami Egészségügyi Ellátó Központ
Laboratóriumi diagnosztika a fertőzések felismerésében Dr. Kormányos Emília
Hamarosan megkezdi működését a Nemzeti Népegészségügyi Központ Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárság
Személyre szabott vércukorszint-előrejelzés táplálkozási napló alapján Gyuk Péter, Dr. Vassányi István, Prof. Dr. Kozmann György, Dr. Kósa István
XII. IME Országos Infekciókontroll Továbbképzés és Konferencia (2018. október 17-18.) IME Szerkesztőség
Szerző Intézmény
Prof. Dr. Kékes Ede Magyar Hypertonia Társaság Regiszter Munkabizottság

[1] World Health Organization. Draft comprehensive global monitoring framework and targets for the prevention and control of noncommunicable diseases, http://apps. who.int/gb/ebwha/pdf_files/WHA66/A66_8-en, Accessed May, 15, 2015.
[2] Sacco RL, Roth GA, Reddy KS, et al: The Heart of 25 by 25: Achieving the Goal of Reducing Global and Re – gional Premature Deaths from Cardiovascular Diseases and Stroke. A Modeling Study from the Ame rican Heart Association and World Heart Federation, Circulation, 2016, 133: e674–e690.
[3] Smith SC Jr, Collins A, Ferrari R et al: Our time: a call to save preventable death from cardiovascular disease (heart disease and stroke), Circulation, 2012, 126: 2769–2775.
[4] Smith SC Jr, Chen D, Collins A, et al: Moving from poli- tical declaration to action on reducing the global burden of cardiovascular diseases: a statement from the Global Cardiovascular Disease Taskforce, Circulation, 2013, 128: 2546–2548.
[5] Lozano R, Naghavi M, Foreman K et al: Global and regi- onal mortality from 235 causes of death for 20 age gro- ups in 1990 and 2010: a systematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2010, Lancet, 2012, 380: 2095–2128.
[6] GBD 2013 Mortality and Causes of Death Collaborators. Global, regional, and national age–sex specific all-cause and cause-specific mortality for 240 causes of death, 1990–2013: a systematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2013, Lancet, 2015, 385: 117–171.
[7] GBD 2013 database https://vizhub.healthdata.org/gbd- compare
[8] Kannel WB: Hypertensive risk assessment: Cardio – vascular risk factors and hypertension, J Clin Hypertens, 2004, 6: 393-399.
[9] Emberson JR, Whincup PH, Morris RW, Walker M: Reassessing the contribution of serum total cholesterol, blood pressure and cigarette smoking to the aetiology of coronary heart disease: impact of regression dilution bias, Eur Heart J, 2003, 24: 1719-1726.
[10] Lewington S, Clarke R, Qizilbash N et al: Age specific relevance of usual blood pressure to vascular mortality: a metaanalysis of individual data for one million adult in 61 prospective studies, Lancet, 2002, 360: 1903- 1193.
[11] Yusuf S, Hawken S, Ounpuu S et al: Effect of potentially modifiable risk factors associated with myocardial in – farction in 52 countries (the INTERHEART study): case control study, Lancet, 2004, 364: 937-952.
[12] Kotseva K, Wood D, De Backer G et al: Cardiovascular prevention guidelines in daily practice: a comparison of EUROASPIRE I, II, and III surveys in eight European countries, Lancet, 2009, 373: 929-940.
[13] ACC/AHA Task Force Members 2013 ACC/AHA Guide – line on the Assessment of Cardiovascular Risk, JACC, 2014, 63: 2936-2956.
[14] Stone NJ, Robinson J, Lichtenstein AH et al: 2013 ACC/AHA Guideline on the Treatment of Blood Cho – lesterol to Reduce Atherosclerotic Cardiovascular Risk in Adults, Circulation, 2013, ISSN: 1524–4539.
[15] European Guidelines on cardiovascular disease preven- tion in clinical practice (version 2012) ESC and Euro – pean Association for Cardiovascular Prevention & Rehabilitation (EACPR) Task Force Members: Joep Perk (Chairperson) et al, Eur Heart J, 2012, 33: 1635- 1701.
[16] Piepoli WF, Hoes AW, Agewall S et al: 2016 European Guidelines on cardiovascular disease prevention in clinical practice, DOI: http://dx.doi.org/10.1093/eurheartj/ ehw106 ehw106, First published online: 23 May 2016.
[17] Kotseva K, Wood D, De Bacquer D et al: EUROASPIRE IV: A European Society of Cardiology survey on the lifestyle, risk factor and therapeutic management of coronary patients from 24 European countries, Eur J Prev Cardiol, 2016, 23: 636-648.
[18] Freeman MK, Fleming TD, Robinson M et al: Smoking prevalence and cigarette consumption in 187 countries, 1980-2012, JAMA, 2014, 311:1 83–192.
[19] Danaei G, Finucane MM, Lin JK et al: Global Burden of Metabolic Risk Factors of Chronic Diseases Colla – borating Group (Blood Pressure). National, regional, and global trends in systolic blood pressure since 1980: systematic analysis of health examination surveys and epidemiological studies with 786 country-years and 5,4 million participants, Lancet, 2011, 377: 568–577.
[20] World Health Organization. Global Health Observatory Data Repository: prevalence of insufficient physical acti- vity among adults data by WHO region, http://apps. who.int/gho/data/view.main.2482?lang=en, Accessed July 9, 2015.
[21] Finucane MM, Stevens GA, Cowan MJ et al: Global Burden of Metabolic Risk Factors of Chronic Diseases Collaborating Group (Body Mass Index). National, regi- onal, and global trends in body-mass index since 1980: systematic analysis of health examination surveys and epidemiological studies with 960 country-years and 9,1 million participants, Lancet, 2011, 377: 557–567.
[22] Danaei G, Finucane MM, Lu Y et al: Global Burden of Metabolic Risk Factors of Chronic Diseases Collabo – rating Group (Blood Glucose). National, regional, and global trends in fasting plasma glucose and diabetes prevalence since 1980: systematic analysis of health examination surveys and epidemiological studies with 370 country-years and 2,7 million participants, Lancet, 2011, 378: 31–40.
[23] Ueda P, Woodward M, Yuan et al: Laboratory-based and office-based risk scores and charts to predict 10-year risk of cardiovascular disease in 182 countries: a pooled analysis of prospective cohorts and health surveys, Lancet Diabetes Endocrinol, 2017, 5: 196–213.
[24] Kiss I, Barna I, Daiki T, Dankovics G, Kékes Ede. Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogram- jának (MÁESZ) 2016. évi és 2010–2016 közötti össze- foglaló adatai, LAM, 2017, 27(1–2): 25–30.
[25] Kékes E, Barna I, Daiki T, Dankovics G, Kiss I: A meta- bolikus szindróma „Magyarország Átfogó Egészség – védelmi Szűrőprogramja 2010–2020” 2010–2012. évi tevékenységének tükrében, Hypertonia és Nephrologia, 2013, 17(2): 75-81.
[26] Kovács K, Toth G: Egészségi Állapot. KSH (2015): Európai lakossági egészségfelmérés, 2014, Statisztikai tükör, 2015, 30: 6. fejezet.
[27] OECD Health Statistics. Obesity update, 2014, www.oecd.org/health/healthdata
[28] Kiss I, Paksy A, Kékes E: A túlsúly és az elhízás preva- lenciája hypertoniás betegekben, Hypertonia és Nephro – logia, 2016, 20(4): 155-159.
[29] Rurik I, Ungvári T, Szidor J és mtsai: Elhízó Magyar – ország. A túlsúly és az elhízás trendje és prevalenciája Magyarországon, Orv Hetil, 2016, 157(31): 1248-1255.
[30] Cecchini M, Sassi F, Lauer JA et al: Tackling of unhealthy diets, physical inactivity, and obesity: health effects and cost-effectiveness, Lancet, 2010, 376: 1775–1784.
[31] Asaria P, Chisholm D, Mathers C et al: Chronic disease prevention: health effects and financial costs of strate- gies to reduce salt intake and control tobacco use, Lancet, 2007, 370: 2044-2053.
[32] World Health Organization. Global action plan for the prevention and control of noncommunicable diseases, 2013–2020, http://apps.who.int/iris/bitstream/10665/ 94384/1/9789241506236_eng.pdf?ua=1. July 9, 2015.
[33] Beaglehole R, Bonita R, Horton R et al: Priority actions for the non-communicable disease crisis, Lancet, 2011, 377: 1438–1447.
[34] Roth GA., Nguyen G, Forouzanfar MH et al: Estimates of Global and Regional Premature Cardiovascular Mor – tality in 2025, Circulation, 2015, 132: 1270-1282.