Visszaállamosítás nélkül nem megy: Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság Semmelweis Tervéről

Absztrakt:

Mondják, a jó bornak nem kell cégér. Nos, a november elején napvilágot látott Semmelweis Terv (Semmelweis Terv – „Újraélesztett egészségügy – gyógyuló Magyarország”, a továbbiakban ST), a hazai egészségügy legújabb reformkoncepciója egyelőre nem jó bor, van rá azonban esély, hogy kiforrja magát. Ami pedig a cégért illeti, vagyis a koncepció megszövegezését és az argumentációt, az ugyancsak hagy kívánnivalókat maga után. Ne legyünk ugyanakkor naivak, az ST sikere legfeljebb harmadsorban dől majd el a koncepció és a forma kimunkáltságán. A döntő szó a nagypolitikáé: vajon elszánja-e magát a második Orbán-kormány az egészségügyi ellátók visszaállamosítására? Az ST-ből ennek a kimondása hiányzik. Egyik lehetséges ok, hogy az ST készítői nincsenek tudatában ennek a sine qua nonnak, a másik, valószínűbb ok: noha tudatában vannak, azonban nem volt szabad expressis verbis megfogalmazniuk azt, esetleg bölcs taktikai érzékkel maguk döntöttek úgy, elkerülendő a Fidesz önkormányzati potentátaival való összeütközést, hogy nem fogják addig kimondani, amíg a kormány el nem dönti a kérdést. Akárhogy is van, jelen állapotában, ha szabad némi frivolsággal fogalmaznunk, az ST-ben az a legfontosabb, ami kimaradt belőle: az ST által megálmodott területi alapú ellátásszervezés és kapacitásgazdálkodás elképzelhetetlen önkormányzati tulajdonban maradó kórházakkal és szakrendelőkkel.